|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 105 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-105 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pávai Gyula 2009. november 20.Aradon a Kölcsey Diákszínpad színészpalántái felléptek a minorita kultúrházban őszi évadnyitó műsorukkal. A kiscsoportosok Pávai Gyula A részeges király c. mesejátékát vitték színpadra, a középiskolások a Jelenetek egy hősszerelmes életéből c. darabbal léptek fel. A diákokkal Faragó Zénó, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze foglalkozott, aki maga is a Kölcsey Diákszínpad tehetséges növendékei közül vált ki évekkel ezelőtt. Az immár tíz éve saját gyermekszínpadával is foglalkozó Ujj Ágnes tanárnő szívvel-lélekkel segített a rendezőnek. Korrepetált, díszletet, kosztümöket készített, sminkelt stb. Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke közölte, nagyszabású esemény megszervezésén fáradoznak. Jövőre ünneplik a Kölcsey Diákszínpad fennállásának 20. évfordulóját, erre szeretnék meghívni az összes Aradról indult színművészt. /Sólya R. Emília: Kölcsey Diákszínpad tovább fejlődik! = Nyugati Jelen (Arad), nov. 20./2009. november 28.1947–1989 között gyakorlatilag elsorvasztották a kulturális életet Aradon (pl. megszüntették a magyar színházat és kultúregyesületeket), az értelmiségi-utánpótlást a magyar tannyelvű líceum hányatott sorsa miatt nem tudta biztosítani, megszűnt az igényesség: a hajdani színvonalas programok eltűntek. A humán értelmiség java elvándorolt. 1989 után sok kulturális céllal született vagy azt felvállaló csoportosulás működött a városban. Közülük kiemelhetők: a/ Tóth Árpád Irodalmi Kör. Az 1945-ben alakult Petőfi Sándor Irodalmi Kör jogutóda, aktivitását 1989 után is folytatta. Korábban havonta többször is rendezett felolvasó-estéket, előadásokat, de az évek során ezek gyakorisága csökkent. Legnagyobb sikerük két antológiájuk (Vagyunk – 1995, Vagyunk 2 – 2001). b/ Kölcsey Egyesület. 1990. január 22-én alakult újjá. Széleskörű művelődési tevékenységet folytatott/folytat, művelődéstörténeti előadásokat és irodalmi estéket rendez, könyveket jelentet meg (ezek közül kiemelkedik a Fecskés-sorozat, valamint több antológia), saját könyvtárat tart fenn, évente odaítéli a Kölcsey-díjat és diákszínpadot is üzemeltet. Ez utóbbi több elismert színészt indított útjára, pl. Posta Ervin, Incze Tamara, Kézdi Imola, Éder Enikő, Simon Mátyás, Kelemen Kinga, Tapasztó Ernő stb. A Kölcsey Egyesület másik jelentős teljesítménye a Havi Szemle művelődési folyóirat megjelentetése. Éveken keresztül a Havi Szemle volt az egyetlen magyar kultúrfolyóirat a városban, de 2001 végén megszűnt. Több évnyi kihagyást követően 2008-ban megváltozott szerkesztőgárdával, önálló formában sikerült újraindítani a lapot. A Kölcsey Egyesület motorja mindig is Pávai Gyula magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az Egyesület vezetősége 2007-ben és 2009-ben szerkezeti átalakuláson ment keresztül. c/ Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. 2003-ban alakult, működése első éveiben igen aktív volt, főleg történelmi irányultságú ismeretterjesztő előadásokat és szavalóversenyeket rendezett. Az elmúlt évben kevesebbet lehetett róla hallani. d/ Alma Mater Alapítvány. A szervezet Éder Ottó és Réhon József tanárok kezdeményezésére született meg 1991. április 17-én, céljuk az Arad megyei magyar oktatás támogatása. Az Alma Mater Alapítvány több ízben tevékeny szerepet vállalt az aradi magyar kulturális életben: színházi előadásokat szervezett, jelentős számú könyvet adott ki, fontos a Szövétnek című művelődési szemléjük. d/ Kamaraszínház. A jelentős múltra visszatekintő aradi magyar színjátszás a központosítás áldozata lett, amikor a második világháborút követően a társulatot egyetlen tollvonással Temesvárra költöztették (ez a mostani Csiky Gergely Állami Színház). A kommunista idők kultúrszervezői vendégelőadásokkal és az országos szinten is jegyzett aradi Periszkóp Népszínházzal próbálták pótolni a keletkezett űrt. 1991 után a Periszkóp megszűnt, az évtized folyamán pedig egyre ritkultak a magyar nyelvű előadások Aradon: 1995-ben még tizenegy, 2004-ben már csak három vendégelőadás volt. 2002-ben Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa megpróbált egy kamaraszínházat elindítani, de a próbálkozás megfeneklett. 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának végzős magyar csoportját próbálták állandó társulat formájában Aradra csábítani, de ők nem vállalták ezt a kihívást. 2007-ig nem volt újabb próbálkozás, de ekkor a városi közgyűlés jelentős anyagi támogatásával új csoport alakult, amely az Aradi Magyar Kamaraszínház nevet vette fel. Ez túlnyomó részben befogadó színházként működik. e/ A Nyugati Jelen csoportosulás. A megye egyetlen magyar nyelvű napilapját 1999-ben vette át Böszörményi Zoltán, aki jelentős anyagi befektetéseket eszközölve a megszűnéstől mentette meg az újságot (a kilencvenes években több ízben is csődközeli állapotban volt a lap, a hetilappá való átalakulása is felmerült). Az új tulajdonos nagy lendülettel fogott hozzá a lap gyökeres átalakításához és az aradi magyar kultúréletbe is megpróbált új színt vinni, 2001-ben színházat és irodalmi folyóiratot (Irodalmi Jelen) is alapított. Ez utóbbi hamarosan erdélyi, majd összmagyar jelentőségre tett szert. A lap novella és regénypályázatokat is indított, riportokat fogadott, szemlézte a megjelent szépirodalmi alkotásokat, és hamarosan a könyvkiadásban is szerepet vállalt. A lapba a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselői (pl. Szőcs Géza, Orbán János Dénes, vagy haláláig Faludy György) is bedolgoztak. f/ Az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az RMDSZ tevékenységében jelentős részt képez a kulturális élet támogatása és az ilyen jellegű események szervezése Évente több alkalommal szerveztek színházi előadásokat, több könyvet is megjelentettek. g/ Megemlítendők a romániai szintű irodalmi, művelődési körök és szervezetek helyi részlegei. Elméleti szinten létezik a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség helyi fiókja is, gyakorlati tevékenységük azonban általában nem látható. h/ Más kultúrcsoportosulások is működtek az elmúlt évek folyamán (például a Beszélni Nehéz Kör, amely a Múzeumban tartotta összejöveteleit, a komolyabb nemzetközi sikereket is elért Vox Juventutis gyermekkórus, a rövid időt megélt Candide Társaság és Kisfaludy Társaság), de ezek manapság már nem működnek. Ennyi volt a felsorolás. Nehéz elitkultúráról beszélni egy olyan közegben, amelyet negyven év kommunizmusa teljes mértékben perifériára szorított. A lejtő aljáról kanyarodott vissza az aradi magyar kulturális élet és igyekezett behozni az évek folyamán összegyűlt elmaradását. Hosszú távon a Kamaraszínház nagyszínházzá való átalakítása lenne fontos, de ennek anyagi akadályai lesznek. A könyvkiadás terén a cikkíró, Lehoczky Attila tanár jelentős problémának tartja az aradközpontúságot. Az irodalmi és művelődési szemlék is aradközpontúak. A cikkíró hozzátette, csekély azon írások száma, amely összmagyar szinten is megállná a helyét. A megrendezett ismeretterjesztő előadások túlnyomó többsége történelmi vagy irodalomtörténeti jellegű, Lehoczky Attila szerint ez az aradi magyar társadalom konzervatív magatartásából következik. Van magyar művelődési élet Aradon, de többnyire provinciális jellemvonásokat hordoz. Lehoczky hozzátette, mindez nem kívánt rosszindulatú kritika lenni. /Lehoczky Attila: Magyar kulturális élet Aradon 1990 után – esettanulmány. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./2010. szeptember 2.Dióhéjban a SzövétnekrőlKét centenáriumról is olvashatunk a Szövétnek legfrissebb, augusztusi számában: a százéves aradi közíró, filozófus, a mai aradiaknak a történelemhez élő kapcsot jelentő Kövér Gábor születésnapi köszöntőjén kívül (az ünnepeltnek egyik idei írása is megtalálható a folyóiratban) a vele egyidős aradi vashíd történetéről is ír Ujj János felelős szerkesztő. A városvédő és -féltő írások mellett a nyár idei aradi – vagy Aradhoz kötődő – irodalmi terméseit is csokorba gyűjti az aradi kulturális szemle: egyebek mellett Böszörményi Zoltán Halálos bűn című novelláskötetéről, Puskel Péter Aradi sikertörténetek című helytörténeti könyvéről, Pávai Gyula kölcseys színdarabgyűjteményéről (Színről színre)és Sarusi Mihály Végig a Corvinkán című önéletrajzi művéről is olvashatunk recenziót, értékelést, méltatást. Kiemelnénk Csanádi János nyelvművelő dolgozatát és a békebeli magyar sajtó társasági rovatát idéző Puskel-cikket (Aradi nemesi családok és „fekete bárányaik”). Az irodalmi-történelmi kuriózumok (Dinyés László: Aradi felségsértési per és Pávai Gyula: Egy kétnyelvű aradi írónő a századelőn) is azt bizonyítják, hogy a Szövétnek szerkesztői nem ismerik az uborkaszezont. Az Arad megyei paptanárokról szóló sorozatban dr. Gerinczy Pál prépostprelátust és Hutás Pongrác Zoltánt mutatja be Pásztai Ottó, Berecz Gábor és Sztoi Demeter pedig Fazekasvarsánd történelmi pecsétjének vadászati elemeit járja körül. Dióhéjban ennyit a Szövétnekről, mindemellett számos tartalmas írást olvashatnak a helytörténet, az irodalom, a közművelődés iránt érdeklődők. Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad) 2011. január 24.A Magyar Kultúra NapjaÁtadták a Kölcsey-díjakat Az év első legjelentősebb aradi magyar kulturális eseményére szombaton délután került sor a Jelen Házban. A Magyar Kultúra Napján, Kölcsey Ferenc Himnusza,nemzeti imánk születésének 188. évfordulóján adták az aradi Kölcsey Egyesület díjait, amit olyan személyek vagy közületek kaphatnak, akik tevékenységükkel hozzájárulnak az aradi magyarság identitásának megőrzéséhez, gyarapításához, szellemi és épített örökségének megőrzéséhez, kisközösségek építéséhez, illetve, akik az egyletet támogatják ebbéli munkájában. A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következők kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános; tavaly Puskel Péter újságíró és helytörténész, valamint post mortem – halálának 25. évfordulója alkalmából – Ficzay Dénes néhai tanár. Ebbe a névsorba íratott fel idén Böszörményi Zoltán író és laptulajdonos, valamint a Khell tanítóházaspár. Az ünnepség elején Berecz Gábor titkár foglalta össze dióhéjban Arad legpatinásabb civilszervezetének, a 130 éve alakult Kölcsey Egyesület történetét, majd a jelenlévők a Himnuszt hallgathatták meg Murvai Dávid középiskolás diák szavalatában. Jankó András egyesületi elnök Böszörményi Zoltánról mondott méltatásában kiemelte a díjazott irodalmi munkásságát, tucatnyi magyarul megjelent, de több idegen nyelvre is lefordított verseit, regényeit, novelláit, és azt, hogy bár távolra vetette a sors, sosem feledkezett meg gyökereiről, szívügyének érezte az aradi magyar kulturális élet támogatását. A díjat a kitüntetett távollétében Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője vette át. Az Aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban tanító Khell házaspárról, Jolánról és Levente Lászlóról Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének elnöke mondott laudációt, amihez a pedagóguskollégák Petőfi Színészdal című – átköltött – versét megzenésítve biztosítottak kóruskíséretet. „Találkoztak már harangozóval, aki virágkertész, aratóval, aki gyémántcsiszoló, ékszerésszel, aki lélekgyógyász? – kezdte Matekovits. – Igen, ha találkoztak a Khell házaspárral, együtt és külön-külön is. Ők harangozói az anyanyelv jelenlétének. De Németh László szerint minden tanító egyben gyémántcsiszoló is, és az ékszernek való a gyermek lelke – s ezeket a lelkeket alakítani, ápolni, edzeni kell. (…) Apostolok, Trabanttal járó fáklyavivők, akik 25 évig gurultak hetente két-három alkalommal Pécskára, aminek az eredménye a ma is működő Búzavirág néptáncegyüttes.” A magyar identitást megtartó közösségi munkájukért az RMPSZ Márki Sándor-díjjal tüntette ki Khell Leventét és Jolánt 1995-ben, illetve 1998-ban, továbbá a családfő 2008-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet oklevelét vehette át. A díjátadó végén Gál Zoltán Vörösmarty Szózatát szavalta el, majd Bognár Levente aradi alpolgármester mondott üdvözlő szavakat. A meghatódott Khell házaspár kifejtette: több mint három évtizedes pályafutással a hátuk mögött úgy érzik, jó úton haladnak a kitűzött tervek megvalósítása felé, és mindig újabb célok vezetik őket hivatásukban. Az ünnepség végén az idén 20 éves Kölcsey Diákszínpad mutatta be a Jelentek egy hősszerelmes életéből című előadást. 130 éve A Kölcsey Egyesület 1881-ben alakult meg, de csak 1882. január 22-én jegyezték be hivatalosan. A kor aradi értelmisége hozta létre, nagykereskedők, bankárok, iskolaigazgatók stb., és elsősorban az iskolásokat volt hivatott segíteni különböző jótékonysági rendezvények szervezésével. Később kiterjesztették a tevékenységet, például az egyesület felhívására indult el a gyűjtés az 1848–1849-es Ereklyemúzeum létrehozására, és a több mint 17 ezer emléktárgy lett a mai aradi történelmi múzeum alapja; művelődési-irodalmi esteket is szerveztek az egylet tagjai. Első elnöke Tabajdi Károly főispán, első titkára Márki Sándor történész volt. A Kölcsey Egyesületet 1948-ban megszüntették, akkor Olosz Lajos költő volt az elnök és Ficzay Dénes tanár a titkár. A kommunizmus alatt lappangó tevékenysége volt, majd 1990. januárjában Pávai Gyula kezdeményezésére a hamvaiból újjáéledt az egylet, és többek között fiatal színészek, szárnybontogató írók, költők támogatását vállalta fel. Jankó András jelenlegi elnök elmondta, a megalakulás 130. évfordulója alkalmából szeretnék újra kiadni Márki Sándor Arad szabad királyi város története című munkáját, ami a történészek számára autentikus forrásanyag, és aminek az eredeti kiadásából tudomása szerint csak 4-5 példán található Aradon. Október 6-ra tervezik a könyv megjelenését. Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad) 2011. február 19.Szemelvények az aradi Szövétnek tartalmábólEljutott hozzánk az Aradon kiadott Szövétnek kulturális szemle decemberben megjelent száma. A főleg karácsonyi témához kapcsolódó írások mellett, a teljes tartalom tükrözi a folyóirat szerkesztőinek igényességét, s valamennyi szerzőnek az értékek iránti elkötelezettségét. Akinek még nem volt szerencséje belelapozni a folyóiratba, figyelmébe ajánljuk a tartalmát. Többek között Ujj János Beleborzongtam című írását, amely történelmi példák és megélt élmények felidézésével figyelmeztet az időnként újjáéledő nacionalista fanatizmus veszélyeire, azokra a napjainkban szabadon hirdetett vasgárda ideológiát tartalmazó kiadványokra, amelyeknek emlékei még zsigereinkben élnek és keltenek félelmet, akárcsak a fasizmus, vagy a kommunizmus megtorló időszakának emlékei. Megindítóan szép karácsonyi ünnepséget idéz Schütz István 1940-ből, az utolsó aradi karácsonyi emlékéből. Visszaemlékezésében az Aradi Katolikus Fiúlíceum egykori /ma 88 éves/ diákja emléket állít Páter Karácsonyi Istvánnak, akit a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett államellenes összesküvés felgöngyölítésekor letartóztattak és börtönbe zártak. Réhon József annak az irodalmi karácsonyestnek az emlékét eleveníti fel, amikor 1910-ben az aradi születésű Rozsnyay Kálmán birtokán ünnepelte a karácsonyt a “Holnaposok” közül Dutka Ákos, Juhász Gyula és Tabéry Géza. Sok kutyabarát szívét megdobogtatja M. Sághi Annamária Kutyakarácsony című elbeszélése. Egy, a szlovákiai Somorján 1992-ben, karácsonykor forgató francia tévé stáb vendéglátója által idézett esetet írja le dr. Fóthy János a Magyarként élni szülőföldünkön című jegyzetében. Piroska Katalin összeállítást közöl Erkel-művek az aradi színpadon címmel. Vajda Noémi Ugrin Lajos szobrászművészt egy vele készült interjú által mutatja be. Dr. Vajda Sándor írásának címe: Barabás Miklós Oltárképei a borosjenői római katolikus templomban. Pávai Gyula a 215 éve születt Fábián Gábor munkásságát és családjának aradi vonatkozásait eleveníti fel. Rúja Ildikó értékeli az V. IFESZT színházi fesztivál eseményeit. Az irodalmi alkotások sorában Réhon József Két lány sétált a parkban c. karcolatát és Gál Z Csaba Őszi körforgás c.versét közli a folyóirat. További írások: Serdült Benke Éva: A fizika igézetében /Toró Tibortól Palágyi Menyhértig/, U.J.: Budavára a miénk!, Piroska István: Tanbetyárok, Blazovich László: Emlékhely-avatás Fűpereken, Berecz Gábor és Sztoi Demeter: Vad és Vadászat az Arad vidéki pecséteken, U.J.: Száz év a pécskai magyar oktatásban, Olasz Angéla: “Ötszáz, bizony Aradra ment Gyáli úti Puskás-diák, Gémes Mária: Mindenki Katica nénije, Simon Bernadett: Gondolatok, R. J.: ”Bizakodónak kell maradniuk, 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.” Végül A végjáték előérzete címmel, -s-j szignóval jelenik meg a folyóirat hasábjain Graur János Feltámadás a Bánságban című, Temesváron kiadott kisregényének alábbi kritikája: “…A kézirat a fiókba került, s ott is maradt egészen 2010-ig. Sajnos… Az író Lázár Mihály figuráját (részben) a mindenható diktátorunkról mintázta… a műveletlen felkapszkodott, mindenhez értő pék (a mi valóságunkban suszter) … Ő is, akárcsak az akkori államfőnk paranoiás, üldözési mániában szenved… Az általa felépített Radion gyógyfürdős, függőkertes luxusszálló a román diktátor Nép Palotájának kicsinyített mása…. A kisregény egy napon, pontosabban 24 órán keresztül bonyolított cselekménye banálisnak mondható… Az író ebbe a keretbe helyezi a Lázár Mihályhoz kötődő, szinte kivétel nélkül negatív szereplőket… Talán csak Borcsa néni, a nagyszájú takarítóasszony, valamint az árvízvédelemben a kezdeményezést végül átvevő unokahúg, Kármen, illetve a város bolondjának, Motoros Misinek az alakja szimpatikus… Megértem az akkori cenzor félelmét és döntését, mert a kisregény végén a tanácselnök megőrül, miközben a grandiózus megvalósítása… összeomlik. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén még a kommunista rendszer leghívebb polgára is megértette volna az utalást a közelgő végső összeomlásra. Az asztalfiókba csúsztatott könyvében az író váteszként jósolta meg a néhány hónappal később bekövetkezett végjátékot, a diktátor pusztulását… A sodró cselekményű, jó stílusban megírt alkotás elsősorban annak a generációnak szól, amelynek tagjai megélték a kommunizmust.” Heti Új Szó (Temesvár) 2011. április 11.Elhunyt Pávai GyulaDésen született, 1939. január 17-én. A középiskolát szülõvárosában végezte, majd a Babeº-Bolyai Egyetemen szerzett gyógypedagógus-magyar szakos tanári oklevelet. Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-tõl az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az úgynevezett Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának lelkes szervezõje és rendezõje. Elsõ írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az �?j Szó, Elõre, Romániai Magyar Szó, a Vörös Lobogó, majd 1989 után a Jelen/Nyugati Jelen hasábjain jelentek meg. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat. Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végezte. Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek címû kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Budapest 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998). Több elbeszéléskötet, kisregény, regény szerzõje. Pávai Gyula /Dés, 1939. jan. 17. - Debrecen, 2011. Április 2011. november 19.130 éves a Kölcsey EgyesületA múlt kötelez! A Kölcsey Egyesület megalapításának 130. évfordulója alkalmából, ma és holnap Kölcsey-napokat szerveznek. A kétnapos program ma délután a Jelen Ház nagytermében kezdődött. Előbb Matekovits Mária olvasta fel Matekovits Mihály Pedagógusok a Kölcsey Egyesületben című tanulmányát, amely átfogó képet nyújtott a tanároknak az egyesület életében betöltött szerepéről, nem feledkezve meg arról sem, hogy az 1990-es újjáalakulás óta is számos pedagógus vállalt ebben szerepet. Hogy lehetnének többen is? Ez már más kérdés. Ezt követően Ujj János történész mutatta be az Almási Gábor, Fekete Károly és Jankó András által írt, A Kölcsey Egyesület története című kötetet. Almási Gábor kisiratosi történelemtanár történészi alapossággal, a rendelkezésére álló dokumentumok felhasználásával az 1881-es megalakulástól az 1944-es gyakorlati megszűnésig, Fekete Károly az 1990-es újjáalakulástól – megfelelő dokumentáció híján! – főként emlékezetből, baráti beszélgetésekből 2009-ig, Jankó András jelenlegi elnök napjainkig foglalta össze az egyesület igencsak gazdag, időnként viharos történetét. A megszólalók – természetesen – nem feledkezhettek meg a néhai Pávai Gyuláról, akinek konoksága, megszállottsága éleszthette újjá 1990 januárjában az akkor már több évtizede tetszhalott egyesületet. Hevesi József a Tóth Árpád Irodalmi Kör meleg köszöntőjét tolmácsolta, s a meleg hangulatú összejövetel egyhangú végkicsengése az volt, hogy a múlt kötelez, s ezért – nemzeti kultúránk megőrzéséért, hagyományaink ápolásáért – most már nekünk kell tennünk, s nem is keveset. A Kölcsey-napok ma, szombaton zárulnak: 10 órakor a Kultúrpalota falán ünnepélyesen leleplezik a Kölcsey Egyesület emléktábláját. Ezután a Kultúrpalota nagytermében kerül sor az Arad megyei magyar kórusok II. találkozójára, amit állófogadás követ a Jelen Ház nagytermében. Kiss Károly Nyugati Jelen (Arad) 2012. február 9.Pávai Gyula posztumusz kötetének bemutatója„Az mi keveset írtam, igazat írtam...” A kemény téli idő ellenére kedden délután megtelt a Tulipán Könyvesbolt, ahol a Kölcsey Egyesület szervezésében Pávai Gyula Mélyvíz című dokumentumkrónikáját mutatták be. Miután Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára köszöntötte a jelenlévőket, a szerző életének Aradon eltöltött évtizedeit feldolgozó könyv ismertetését Ruja Ildikó egy Tinódi Lantos Sebestyén-idézettel indította: „Az mi keveset írtam, igazat írtam”. Ezzel az értékeléssel akár már be is fejezhette volna mondandóját, felkérve a közönséget, vegyék meg a kötetet, olvassák el, és győződjenek meg állítása igazával, hiszen a könyvben leírtaknak a legtöbben közvetlen átélői voltak. No de Ruja Ildikó nem azért volt éveken át Pávai Gyula közeli munkatársa, nem azért alapos ismerője Pávai Gyula szépirodalmi alkotásának, hogy ennyivel megelégedjen. Ritkán hallható átéléssel foglalta keretbe a falusi környezetből egy nagyvárosba csöppenő kisebbségi értelmiségi társadalmi feladat-felismerését és -vállalását, ami egyáltalán nem volt konfliktusmentes az Aradon leélt és ledolgozott négy évtized alatt. Ruja Ildikó a korábbi, önéletrajzi ihletésű regények életmásaiból, alter egóiból vezette le a most már minden bizonnyal utolsó Pávai-könyv megírásának indíttatását: ezt a könyvet meg kellett írni. Pávai Gyula visszatérő panasza volt, hogy Arad sohasem fogadta be. Ám, miután eltávozott Aradról, itteni kapcsolatait tovább ápolta, könyvbemutatóira rendszeresen visszatért, azaz úgymond megbékélt a Maros-parti várossal. Ha ideje lett volna, bizonyára még átfésüli ezt az utolsót. Ám a könyv a rá jellemző módon fejeződik be egy, a halála előtt néhány nappal írott bejegyzéssel: „Ha nem jönnék vissza, így is kiadható”. A család gondozásában megjelent kötet kivitelezésében is méltó záró aktusa egy közösségért végigküzdött életnek. A Tulipán Könyvüzletben kapható. Kiss Károly Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 25.25 magyar év értékelése PécskánKlebelsberg-nap, az emlékezés jegyében Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját. A kezdetektől napjainkig Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették. Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről. Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat. Megyei elnökök visszaemlékezései A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre. Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet. Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere. Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja. Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat. Hogyan látszott a törvényhozásból? A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték. Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja. Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést. Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt. Interetnikus pártban a perspektíva? Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is. Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál. A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 30.Hiányoznak a fiatalok és a lelkesedés25 éve együtt Megalakulásának 25 éves évfordulóját ünnepelte vasárnap este a Jelen Ház dísztermében az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az ünnepélyes hangulatban zajló eseményen a szervezet egykori és jelenlegi vezetői mondtak beszédet, felelevenítve fontosabb történeteket, eseményeket, visszaemlékezve a kezdeti évekre, megvalósításokra, sikerekre és nehézségekre. A prezídiumban helyet foglalt Bognár Levente jelenlegi elnök (aradi alpolgármester), Hosszu Zoltán ügyvéd, volt szenátor, Cziszter Kálmán Arad városi tanácsos és Király András oktatási államtitkár. Az egybegyűlteket Bognár Levente köszöntötte mondván: „A 89-es decemberi fordulat lehetővé tette, hogy magyarságunk kiálljon jogaiért”, majd köszönetet mondott mindenkinek a magyarság érdekében kifejtett munkáért, megemlékezve azokról is, akik már nincsenek az élők sorában. Felidézte az RMDSZ aradi szervezete – akkor még ebben a formában jegyezték be – december 26-i alakuló ülését, melyen a magyarság elvárásait egy 12 pontos kiáltványba foglalták bele. (Ez a dokumentum egyébként akkor a Jelen napilapban meg is jelent.) „A kisebbségi sors sziszifuszi feladatokat szánt nekünk, de a következetes és hosszantartó kiállással sikerült az elvárásaink közül többet teljesítenünk itt és szűkebb hazánkban” – mondta az elnök, majd egy fényképes összeállítást vetítettek le a szervezet életének emlékezetesebb mozzanatairól. Hosszu Zoltán, akinek a kezdeményezésére – az aradi magyar elit néhány emblematikus személyiségének mozgósításával – ’89-ben megalakult az aradi szervezet, szigorú időrendi sorrendben, részletes adatokkal, 1991-ig „pergette le” az eseményeket, bevezetőként érintve a forradalom fontosabb mozzanatait is. Az akkori ideiglenes intéző bizottság elnökének tisztségét tehát jómaga foglalta el, alelnök Cziszter Kálmán és Tokay György lett, a titkári feladattal Ujj Jánost bízták meg. A szervezet akkor olyan tagokkal indult, mint Balta János, Bütte Mária, Horvát János, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula. December végére Aradon 700-an iratkoztak fel az új alakulatba. A teremben ülők megtudhatták azt is, hogy 1990-ben a román nacionalista erők megerősödésének folyamata alatt az RMDSZ megyei szervezete már 13 500 tagot számlált. Hosszu utódja, Cziszter Kálmán nem ragaszkodott a száraz évszámokhoz, inkább azt emelte ki, hogyan talált egymásra az évek során az aradi, Arad megyei magyarság, hogyan ismerte meg a város a vidéket, és fordítva. Mint elmondta, akkoriban a szervezet úgy működött, mint egy nagy család, melyben mindenki kivette a részét az elvégzendő feladatokban. Felidézte, milyen harc folyt egykori székházukért, de visszaemlékezett arra is, hogyan tanultak meg igazán politizálni és kiállni a kisebbségi érdekekért a parlamentben, illetve a helyi, községi tanácsokban. Számos célkitűzést sikerült megvalósítani, de kettőt, a magyar középiskola (Csiky) önálló státuszának kivívását, illetve a Szabadság-szobor visszaállítását a legnagyobb eredménynek tekintik. Király András oktatási államtitkár elmondta, nagy kérdés számára, hogy a megvalósítások ellenére miért nem „csapódnak” új tagtársak az RMDSZ mellé. Hangsúlyozta, a magyar közösség támogatása nélkül a szervezet ma nem létezne, de jövője is a magyarok hozzáállásától függ. Tetszik vagy sem, az RMDSZ-es tisztségekre szükség van ahhoz, hogy a magyarlakta települések tovább fejlődhessenek. A politikai képviselet mellett pedig elengedhetetlen a civilszervezetek támogatása. Bognár Levente elnök zárásként a folytatásra, a közösség megtartására és további építésére, az RMDSZ döntéshozatalban való jelenlétének szükségességére helyezte a hangsúlyt. Ehhez kérte az aradi, Arad megyei magyarok támogatását. Hosszu Zoltán a Nyugati Jelennek még az ünnepi koccintás előtt, a szövetség jelenlegi politikájával kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Mégis bennünk van a hiba. Az új idők új megszólítási feltételeket követelnek. A mostani fiatalokhoz másképp kell viszonyulni, mint annak idején. Az a baj, hogy az RMDSZ az utóbbi években kicsit úgy viselkedett, mintha párt lenne, pedig nem annak alakult meg. Ezért van az, hogy az elmúlt években sokan eltávolodtak a szövetségtől.” S, hogy mit tenne ma másként, ha elnök lenne? „Mindig is a fiatalításnak voltam a híve, ezért sem vállaltam már több szerepet, hogy jöjjenek a fiatalok új ideákkal, új metódusokkal. De úgy látszik, hogy elmaradtak. Már ez a politizálás is a fiatalok nagy részének idegen. Nem szeretik. Valahogy másképp kéne őket megfogni. Az övék a jövő, hisz mi kiöregszünk, és akkor kivel marad az RMDSZ?” A beszédek után a teremben ülők közül néhányan egy-egy történetet elevenítettek fel az RMDSZ megyei szervezetének életéből, többen megjegyezték: hiányzik az egykori lelkesedés, odaadás. Az est állófogadással zárult, a szervezők emléklapokat osztottak ki a résztvevők között. Sólya R. Emília Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 4.Ficzay Dénes emlékezete„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem” 2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet? Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak. A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”. A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”. A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták. Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is. Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat. A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját. Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária. A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 21.Jó kezekben Kovách Géza hagyatékaTiszteletet és köszönetet érdemelnek azok a tanítványok (pályatársak), akik következetesen, magas – tudományos – szinten ápolják Ficzay Dénes és dr. Kovách Géza emlékét, gondozzák hagyatékukat, felmérik és bemutatják munkásságuk értékét. Ezért, özv. Palincasné Solymos Mária mellett (után), mint legidősebb kolléga mondok köszönetet a korábban megjelent Jámbor Gyula-, Friss Panian Iván-, Pávai Gyula-, Puskel Péter-, Szekernyés János-, Ujj János-írásokért, könyvekért. Jár az elismerés és a köszönet Irházi Jánosnak (Ficzay Dénes Emlékalbum) és Nagy Istvánnak a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában korábban kiadott öt Ficzay-kötet digitalizált változatáért, valamint a XIII. Alma Mater Véndiák-találkozón bemutatott Kis irodalomtörténet kötetéért is. Köszönetnyilvánításom annyira egyéni és esetleges, hogy nem helyettesít egy átfogó számbavételt. Olyat, amely a Kölcsey Egyesületet és a többi kiadót is érinti. Amiért most „íráshoz kezdtem” ugyancsak egy, a fenti sorba illő, nem mindennapi könyv: Kovách Géza Válogatott tanulmányok. Kézbe venni, átlapozni, beleolvasni csak meghatódás árán tudok. Amikor a fedőlapot „hitelesítő” fénykép készült, talán még nem is ismertem Kovách Gézát, esetleg akkortájt találkozhattunk egymással, de a 320 oldal nem ismeretlen előttem. – Tudom, hogy nem érdekel, azért tedd a polcodra a többi mellé. Őrzöm valamennyi nekem dedikált munkáját. Könyvespolcomra kerül ez a remek válogatás is. Most az egykori diákot, barátot, pályatársat, Király Andrást (felelős kiadó), gyulai kutatók – Héjja Julianna Erika és Erdész Ádám – segítették. A válogatást Kovách Géza, közelgő, 90 éves születésnapjára (1925. december 22.) időzítve a Szabadság-Szobor Egyesület (Arad) adta ki (2015). A nyomdai előkészítést a Typografika Kft. (Békéscsaba) végezte, a nyomtatás és a kötés a gyulai Dürer Nyomda Kft. érdeme. A kiadást támogatta az RMDSZ Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és az Arad Megyei Kulturális Központ. Indokoltnak tartom ezt a fárasztónak is mondható felsorolást, mert ez az „összefogás” olyan alkotást eredményezett, amely után érdemes feltenni a kérdést: „Szép könyvemet kinek adjam?” Az aradiak, Kovách Géza egykori diákjai, barátai örömmel fogadják a könyvet. Mivel a válogatás az akadémiai publikációs kritériumok alapján történt, a kiadvány a szakma számára forrásértékű. Tartalmas bevezetőként Király András írását olvashatjuk (Megkésett nekrológ – Kovách Géza 90 éves lenne az idén…) Ezt követi Héjja Julianna Erika Kovách Géza tudományos munkássága és szellemi öröksége című értekezése. Erdész Ádám Kovách Géza válogatott tanulmányairól ír rövid ismertetőt. Az akadémiai publikációs kritériumok akadémiai színvonalhoz vezettek. A válogatások három részben, fejezetben csoportosulnak: – Agrártörténeti tanulmányok (17–199 oldal), – A kézművesek és a céhek történetéről (201–254 oldal), – Historiográfiai írások (255–319 oldal). Rövid figyelemfelkeltőt állítottam össze. A válogatásnak a szakma szempontjait figyelembe vevő értékelése, más, arra hívatott recenzorért kiált. Megnyugtató érzés tudni, hogy a Kovách Géza munkásságát felölelő hagyaték, Gyulán, a MNL Békés Megyei Levéltárában jó – alkotó – kezekben van. Réhon József Nyugati Jelen (Arad) 2017. március 1.Beszélgetés Berecz Gáborral, az Aradi Kölcsey Egyesület ügyvezető elnökévelSzinten tartani, sőt lendíteni a Kölcsey ügyét A Kölcsey Egyesület legutóbbi közgyűlésén az eddigi elnök lemondása után új elnököt és vezetőséget kellett volna választani. Furcsa helyzet alakult ki: a résztvevők (egyéb variáns hiányában) elfogadták a (csonka) elnökség javaslatát, hogy egy évig, a következő februárig ideiglenes vezetőség irányítsa a Kölcsey ügyeit, s ügyvezető elnökké Berecz Gábor eddigi titkárt jelölték. Vele beszélgetünk az alábbiakban. – Hogyan fogadtad, hogy Te lettél a Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke? – Amikor először valaki gratulált, azt mondtam: sajnos, én vagyok. Valahogy másképpen kellett volna alakulniuk a dolgoknak, nem lemondással és személyes ambíciókkal. Nem is nekem kellett volna elnöknek lennem, szerintem Fekete Károly kollégánk rátermett az ilyen tisztségre, de valahol éreztem, hogy a teher rám fog nehezedni. Tíz évig titkára voltam az egyesületnek, sőt már Pávai Gyula idején is bedolgoztam, van bizonyos fokú rálátásom a dolgokra – szervezés, utánajárás, gazdasági dolgok, egyebek. Őszintén szólva nem szívesen fogadtam el – az én hajam is őszül, nagyon sok papír, cetli van az asztalomon olyan témákról, amelyeket még szeretnék kutatni, szeretnék olvasni, elmenni sok helyre itthon és külföldön, nemcsak a Kölcseynek, de több más egyesületnek is tagja vagyok–, ez a funkció tehát akadály a személyes érdeklődési köröm szempontjából. De úgy láttam, minden beképzeltség nélkül mondom, hogy rám most szükség van. A funkciót arra fogom felhasználni, hogy színvonalon tartsuk vagy lendítsünk a Kölcsey tevékenységén, megfelelően képviseljük az egyesületet az ország határian belül, de azon túl is. A Kölcseynek jó neve van Nagyváradon, Makón, Kaposvárott és másutt is. – Akkor beszéljünk a „szinten tartásról, lendítésről”. – Az elmúlt években az egyesület szerteágazó tevékenységet folytatott mind Arad megyei, mind országos és nemzetközi viszonylatban, gyakran társszervezetekkel együtt tartottunk rendezvényeket. Szeretnénk néhány alaprendezvényt folytatni, megtartani, megfelelő szinten. Ha viszonyítjuk a Kölcsey jelenlegi taglétszámát a régihez, nyilvánvaló, hogy nem tehetünk ugyanannyit, mint valamikor, amikor a magyarságnak sokkal erőteljesebb volt a jelenléte, gazdasági ereje, a két világháború között, például, de igyekszünk, ha nem is mennyiséget, de minőséget adni, amit felvállaltunk, azt az új körülmények között is hozni. – Térjünk rá a 2017-es elképzelésekre. Mit vett be az egyesület idei tevékenységi tervébe? – Megtartottuk, mint minden évben, a Magyar Kultúra Napját január 22-én, kiosztottuk a Kölcsey-díjakat, februárban volt a közgyűlés, egy könyvbemutató. Március 15. táján bevezettük a honismereti találkozót, „interaktív sétát” az 1848–49-es események kapcsán, felnőtteknek és diákoknak egyaránt. Minden évben Arad egyik kerületében elvezetjük őket és ismertetjük, milyen események, történések fűződnek az egyes épületekhez – a cél Arad jobb megismerése. Idén a város központja, a Szabadság tér és környéke a célpont. Lehet fotózni, kérdezni. A következő években a külvárosokra is kitérünk. – Kik az „idegenvezetők”? Általában: hogyan oszlik meg a munka a vezetőségen belül? – Ez esetben Fekete Károly és Erdélyi István a témafelelős, ők állítják össze évről évre a programot. Minden rendezvénynek megvan egyébként a maga két-három felelőse, de adott esetben több más tag is közreműködik (például ha egy festménytárlatot gyorsan kell berendezni). Áprilisban az egyik téma a költészet napja. Március 2-án lesz nagy költőnk, Arany János születésének 200. évfordulója. Úgy gondoltuk, hogy egy kultúrcsoport színházi előadásaként március végén, április elején emlékezünk meg az eseményről. Reméljük, hogy addig meg tudjuk jelentetni a második Kölcsey Évkönyvet (az első a 2013–14-es időszak eseményeit foglalta magában, a mostani a 2015–2016-os évet dokumentálná). A tervek szerint 26-án lesz Simó Margit képzőművész kiállítása: a művésznő Dante Isteni színjátékát illusztrálta, a grafikákat többnyelvű felirattal állítanánk ki. – Apropó évkönyv. Megszoktuk, hogy a Kölcsey minden évben újabb és újabb Fecskés könyveket ad ki, a közgyűlésen júniusra újabbat ígértek. Hogy áll a könyvkiadás-terv? – Rengeteg anyag gyűlt össze, több könyvre való, a Fecskés könyvek sorozatból az egyik valóban már nyomdában van – nem akarom elárulni a címét, legyen meglepetés –, legalább három úgy áll, hogy tördelni kell, korrektúrázni. Mindehhez az szükséges, hogy a tagságunk, szimpatizánsaink jobban odafigyeljenek ránk, „adjanak egy lökést”, mert a tagsági díjakból begyűlt összeg kiadásainknak csak egy részét fedezi, nagyobb programokra nem futja belőle. Azokra pályázatok kellenek, 3-4-et a városi művelődési bizottsághoz adunk be, némelyik könyv kiadását magánszponzorok is támogatják. – Májustól folytassuk, e hónapra a felolvasott terv kórusfesztivált említett. – Szeretnénk hagyományt teremteni – Hadnagy Dénes javaslatára –, a diák kórusfesztivál szervezésével, de nem versenyszerűen, hanem fellépési, kibontakozási lehetőség biztosításával Arad és vidékének tanulói számára. Nemcsak kórusok, hanem vokálegyüttesek, hangszeresek (egyénileg vagy csoportosan) is felléphetnének. Az első ilyen rendezvényünk tavaly volt, a második, idén, mondhatni már hagyományteremtés lenne. Júniusban folytatnánk A Bánság és a Partium határánművelődéstörténeti konferenciát, a negyedik rendezvénnyel. Az elképzelések szerint az aradi zenei életről, de volt olyan javaslat Jankó András részéről, hogy a solymosi várról beszéljünk. Még nem dőlt el, mi is lesz a főtéma. Ha a zene, akkor reprintben kiadnánk egy régi aradi, zenei életről szóló könyvet. Júliusban a Kölcsey különböző honismereti találkozókon vesz részt itthon és az anyaországban, a KITÁSZ júliusi konferenciáján is ott leszünk, de csoportokat is fogadunk, amelyeket mi vezetünk végig Aradon vagy a megyén. Augusztus általában a szabadságolások, pihenők időszaka, de mi már szervezzük a következő időszakot. Szeptemberben vannak az aradi magyar napok, szeptemberben lesz a 14. Alma Mater-találkozó. A hónap végén tartanánk meg (az időpontot még egyeztetni kell) a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelgő vallás- és művelődéstörténeti szimpóziumot, nagyváradi, kolozsvári professzor-előadókkal. Október folyamán rendkívüli előadást szeretnénk tartani az orvosbiológus Dankó Katalin professzor asszony részvételével az egészségről. Novemberben Eisele Szűcs Zoé festőművész gyűjteményes kiállítására kerül sor, decemberben (9-re terveztük) tartjuk meg az 5. adventi hangversenyt és kórustalálkozót. A fentiek persze csak vázlat, jöhetnek most nem látott események is. – A közgyűlésen elhangzott Ódry Máriának egy nagyon érdekes javaslata, hogy a Kölcsey karolná fel egy Kölcsey-képtár ötletét, s érvekkel is alátámasztotta ennek szükségességét. Mit gondolsz róla? – Az ötlet nagyon jó, és fel is szeretnénk karolni – a gond az, hogy helyszűkében vagyunk. Évekkel ezelőtt elindítottuk a folyamatot, hogy megkapjuk a Minorita rendházban lévő előadótermet, meg azt a két termet, amelynek könyvtárnak használtunk (a könyveink nagy része ma is ott van). Pár éve már szóbeli megegyezés is született erről, de nem írták alá a szerződést – újra kell tárgyalni a dolgot a minorita rendházzal, tisztázni a tulajdonviszonyokat, addig ott se pályázni, se beruházni nem lehet. De nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, mert számos (tűzvédelmi és egyéb) szabálynak kell megfelelni, a mostani állapotában a terem működtetésére egészen biztosan nem kaphatnánk jóváhagyást. Ha találnánk olyan helyiséget, akár magánszemélynél, más lenne a helyzet. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 27.„Jó volt csikys diáknak lenni. Itt szabadnak éreztem magam”Találkozó Kézdi Imolával Alig 22 évet vártunk rá, de megérte: aradi fellépésének másnapján, ha rövid időre is, de vendégül láthattuk iskolánk 1995-ös végzősét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház s az egész erdélyi és romániai színjátszás egyik legismertebb és legelismertebb színművészét, Kézdi Imolát. Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már jeleztük, az idei Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál egyik magyar darabjaként mutatták be november 15-én Tennessee Williams legnagyobb klasszikus darabját, A vágy villamosát, az amerikai Tom Dugdale rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásának főszereplője Kézdi Imola, kétszeres Uniter-díjas, további két Uniter-jelöléssel, valamint egy sor rangos kitüntetéssel, többek között Jászai Mari-díjjal, illetve a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével rendelkező színművész volt. Akik szerda este ott voltak s látták (több egykori osztálytárs, tanár, ismerős és barát is), igazolhatják: nagyszerű, emlékezetes előadás volt. Másnap, csütörtök reggel, a társulat visszautazása előtt Imola örömmel látogatott el egykori iskolájába, s a díszteremben összegyűlt diákokkal, pedagógusokkal beszélgetett színészi munkájáról, élményeiről, diákkori emlékeiről. (Miután, hangulatkeltésként, egy zenés képsorozatot vetítettünk le diákkori önmagáról és későbbi híres szerepeiről.) Kézdi Imola Csíkszeredán született, majd tízéves korában szüleivel együtt Aradra költözött. Nyolc éven át, az érettségiig itt élt, aztán következett négy év a színművészeti főiskolán, Marosvásárhelyen és további három a Marosvásárhelyi Állami Színház Tompa Miklós Társulatánál. 2002-től Kolozsváron él, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. Bár első aradi élményei között akadt kellemetlen is (székelyes kiejtése miatt társai először kinevették), líceumi társaival (Hadnagy Éva kémiatanár osztályában) már hamar összeszokott. Orvosnak készült, falta a biológiakönyveket, ám tizenegyedikes korában a Pávai Gyula által vezetett Tiniszínpadra kerülve megváltoztak a tervei. 1995-ben első próbálkozásra bejutott a színire, aztán elsőévesen többször is összecsomagolt, hogy azonnal indul haza, otthagyja az egészet. Valahogy sikerült leküzdenie a szoros napirendből, a megerőltető fizikai és szellemi erőfeszítésből, illetve az otthon távolságából adódó nehézségeket, s harmadévesen már a Háború a konyhában (Război în bucătărie) című film női főszereplőjeként láthattuk a tévéképernyőn, majd egy év múlva a mozikban is. Néhány rövidfilmes szereplés után következett egy még nagyobb „durranás”, az Orient Express című film női főszerepe, 2004-ben, Sergiu Nicolaescu és Maia Morgenstern oldalán. Ezután Francis Ford Coppola, a világhírű amerikai rendező (Keresztapa-trilógia, Apokalipszis most stb.) is szereplőválogatásra hívta Imolát egy készülő filmje alkalmával, sőt a kamerapróbán ő maga lépett be a dialógusba (végszavazott) a hiányzó férfiszínész helyett. A filmek mellett, előtt azonban mindig is a színház, a színpad jelentette Imola számára az igazi művészi közeget. A szerepbe való belépésről, illetve főleg az abból való kilépésről, a valóságba való visszaváltásról így fogalmazott: „Le kell venni nemcsak a jelmezt, hanem le kell tenni az éppen eljátszott sorsot, történetet is. Nagyon nehezek lennének a hétköznapok, ha én minden történetben benne maradnék. Igyekszem nem keverni a szerepeket és a hétköznapi életemet. Remélem, hogy egy normális, kiegyensúlyozott ember vagyok, otthon nevelem a gyermekeimet, főzöm a töltött káposztát, mint a többiek, csak néha belépek egy-egy történetbe és eljátszok egy-egy szerepet. Ez a szakmám.” A csütörtök reggeli találkozón jelenlévő diákok is egyre bátrabban mertek kérdezni. Szó esett így a pályakezdés nehézségeiről, a tánc- és balettórákról a színművészeti évek alatt, a kellemetlenebb szerepekről, de a szakmai és a családi teendők összeegyeztetéséről is. „Nem volt könnyű. De az első gyermek születése után ez szinte magától helyreállt. Nem arra gondoltam, hogy nekem otthon is meg kell felelnem anyaként és a színpadon is színészként, hanem csak hagytam, hogy a színház és a gyermek, majd gyermekek közötti egészséges egyensúly kialakuljon. Azért nagyon sok munka és odafigyelés is van emögött.” És, nyilván, megkérdezték Imolát arról is, hogy milyen volt csikys diáknak lenni. „Jó volt csikys diáknak lenni. Szerintem az egyetemi évek végén is azért tudtam olyan jól érezni magam a bőrömben, mert megelőzték a csikys évek. Egyfajta szabadságot adott ez a suli. Itt szabadnak éreztem magam.” Filmek és színház. A film (valamennyire) megmarad, bármikor letölthetjük, elővehetjük, megnézhetjük. A színház, a színdarab ott és akkor él, ahol és amikor eljátsszák. És utána véget ér. Akik látták, látták, a többiek nem látták, és pont úgy soha nem is fogják látni. A percek, pillanatok művészete, ahogy azt sokszor mondják. Nem zavaró ez? „Nem hogy zavaró, fájdalmas! De ez a fájdalom a legszebb szerintem ebben a szakmában. Lehet, hogy próbálom a pillanatokat felfűzni magamban, és próbálok emlékezni arra, hogy annak idején ezt vagy azt játszottuk, ilyen vagy olyan volt. Nem. Itt és most. Ez az egyik legszebb dolog ebben a mesterségben. Ez a fájdalom.” Kézdi Imolától azzal búcsúztunk, hogy lehetőleg ne újabb 22 év múlva és ne csak 40-45 percre látogasson el a Csikybe. Ezt nem ígérte meg, de azért számon kérjük majd. Ilona János, számítástechnika-tanár / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 22.Könyv Arad két nagy tanáregyéniségérőlSzép elismerés, ha az utókor megemlékezik méltó elődeiről, akik valamit letettek a „közösség asztalára”. A jelentős múltú Aradi Kölcsey Egyesület legújabb, szerdán este a Jelen Házban bemutatott „fecskés” könyvében (a sorozatot a jó pár esztendeje immár az örökkévalóságba vonult Pávai Gyula indította újra 1989 után) két jelentős aradi tanár-személyiség, Fischer Aladár és Gnandt János emléke előtt tisztelgett. Előbbit, személyesen – minthogy 1943-ban elhunyt –, ma már csak néhány, idős aradi ismerhette, tanítványként, vagy inkább az általa vezetett intézmény egyszerű kisdiákjaként, utóbbinak (2001-ben hunyt el) még szép számmal élnek egykori tanítványai, akik ma is felidézik a kivételes tanáregyéniség földrajz- vagy történelemóráit. A Fischer Aladár és Gnandt János emlékezete (Kölcsey Egyesület, 2017) c. könyv bemutatója jó hangulatú „családi” eseménynek sikerült, bár kissé beárnyékolta, hogy a kötet ötletadója és szerkesztője, Réhon József tanár úr nem lehetett jelen. A könyvbemutató-szerepkörét ketten vették át: Berecz Gábor (a Kölcsey vezetője) és Ujj János tanár, helytörténész. Előbbi az 1920-as évek aradi kulturális történéseinek, helyzetének képét vázolta fel, megemlékezve arról is, hogy nemrégiben Budapesten a Reménység szigetén az Aradi Kölcsey Egyesület „örökbe fogadta” Kuncz Aladár (aradi születésű) jelentős erdélyi írót. Ujj János (némileg szokatlan módon) egy sport-párhuzamból kiindulva arról beszélt, hogy az aradi középiskolai oktatásban az idők során hány kiváló (különböző tantárgyakat oktató) aradi tanár működött, név szerint is felsorolva sokakat, és feltéve a (költői) kérdést: lehet-e sorrendet felállítani közöttük? A lényeg: az adott körülmények között, felelősségük tudatában mindenikük megpróbálta (ezt már magam teszem hozzá: a nemzet felelős napszámosaként) a maximumot teljesíteni. Fischer Aladár (akit személyesen ma már csak pár, idős aradi ismerhetett) és Gnandt János, akinek még jócskán élnek egykori tanítványai – mindkettő jeles iskolaszervező volt – méltók arra, hogy bevonuljanak az aradi középiskolai oktatás pantheonjába. A Kölcsey Egyesület mostani könyvével az első fontos lépés megtörtént. Szólni kellene arról is, persze, bővebben, hogy a kötet egy Gnandt János által. Az aradi Királyi Főgimnázium története 1895/96–1918/19 c., valamint II. világháborús emlékiratait is tartalmazó (rendkívül érdekes) fejezetet is tartalmaz. Fontos adalékokat az aradi oktatás jó százéves múltjára vonatkozólag. Az érdeklődő olvasó számára a kötet rendelkezésre áll. Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
